Ismét Gyegyószentmiklóson jártunk

Összefogás, együttműködés jó célért

2019. március végén Muráncsik László önkormányzati képviselő felvetette, hogy a Gyergyószentmiklósi Szent Anna Gyermekotthon számára ismét gyűjtést kezdeményez. Természetesen – ez évben is – az ötlet mellé állt a Mosonmagyaróvári LIONS Club, s a tavalyi példát folytatva a Magyaróvári Katolikus Karitász, Kránitz Péter vezetésével.

Mosonmagyaróvár lakói is segíteni akartak, s összefogtak! Nagy mennyiségű, s jó minőségű főleg gyermek-, s felnőtt cipőt ajánlottak fel. De nemcsak lábbeliket! Volt, aki játékot, ruhát, használati cikket, tartós élelmiszert hozott! Sőt, a Karitász tagjai pénzadományt is gyűjtöttek! Mosonmagyaróvár Város Önkormányzata, dr. Iváncsics János ez évben is az utazási költségekhez nyújtott támogatást, Sallai László, a Szociális Foglalkoztató Nonprofit KFT. vezetője a teherautót biztosította.  

Két hónap alatt tele lett a raktárunk, s júniusban indultunk az adományokkal Gyergyószentmiklósra! Leírhatatlan élményt, jó érzéseket, felejthetetlen tapasztalatokat szereztünk az „akció” alatt.

Böjte Csabát idézem: „Aki nem hisz abban, hogy mennyi jó ember van, az kezdjen el valami jót tenni, és meglátja, milyen sokan odaállnak mellé.”

Cselovszki Katalin a LIONS Club elnöke


Képgaléria

Hír kategóriák

Club események

1% támogatás

Kérjük, adója 1 %-ával támogassa szervezetünket, és általa a hátrányos helyzetűeket. Klubunk az adományok 100%-át a nélkülözőknek juttatja.

Mosonmagyaróvár Lions Club

Adószámunk:
19110152-1-08
Számlaszám:
58600252-10009127

cím: 9200 Mosonmagyaróvár,
Csaba u. 21.

Hogyan lehet Lions Club tag?

A lions klubtagok idejüket és a képességeiket felajánlva segítik, erősítik a közösségeiket. A Lion a jószolgálati munka tapasztalatain keresztül új képességeket szerezhet, tartós barátságokat köthet, találkozhat igazi kihívásokkal, és sokat tanulhat, fejlődhet a feladatok megoldása során.

További információk a belépésről vagy Lépj velünk kapcsolatba